Genomics & genetic engineering group

A kutatócsoportunk korábban elsősorban herpeszvírus kutatással foglalkozott. A kutatásnak két fő fókusza volt: megismerni a vírus genetikai szabályozásának részleteit, valamint az agykutatás számára genetikailag módosított génbeviteli vektorok és vírus-alapú idegpálya nyomjelzők kifejlesztése.
Néhány évig szívizomkutatással is foglalkoztunk. Az utóbbi két évben a csoportunk technológia és témaváltást hajtott végre. Egyrészt a korábbi herpeszvírus kutatást folytatjuk új technológiák alkalmazásával, másrészt más ezt a kutatást kiterjesztjük elsősorban humánpatogén vírusokra is.
Vizsgálataink egyik célja a Pacific Biosciences „long-read” szekvenálási technikával a virális transzkriptomok újraértékelése. E kutatás eredményeképpen még a legismertebb vírusok esetében is minimum megduplázódik ez eddig ismert RNS molekulák és transzkript izoformák száma.
A másik célunk, egy általunk javasolt elképzelés, az ún. Transzkripciós Interferencia Hálózatok (TIN) létének igazolása. A TIN egy új genetikai szabályozás szint, mely szerint a génkifejeződések a transzkripció szintjén rendszerszintű hatással vannak egymásra.
Új projekteket is indítottunk, melyek közül a következő témákból már eredményeket is kaptunk: a depresszió és az öngyilkosság genetikájának vizsgálata, valamint a magyarságra jellemző genetikai jellegzetességek feltárása. Kutatásaink infrastrukturális hátterét részben a Stanford Egyetem biztosítja. Ezen az egyetemen két kutatócsoporttal is kiváló kapcsolatokat ápolunk. A közeljövőben az öngyilkosság epigenetikáját, valamint a fogyás és a mikrobiom kapcsolatát tervezzük vizsgálni. A Cornell Egyetemmel közösen pedig várhatóan az Alzheimer kór epigenetikájával kapcsolatos kutatásokat kezdünk el ebben az évben.
A csoport, elsősorban annak vezetője, jelentős ismeretterjesztő tevékenységet is folytat. A csoport aktív a madárvédelemben, a kertgondozásban és a kerékpározásban. A csoport minden diplomás tagja és egy demonstrátor aktívan részt vesz az oktatásban. Az oktatásban elsősorban a korszerű tananyagra és hallgatók motivációjára helyezzük a hangsúlyt.

Head of group:
Prof Dr Zsolt Boldogkői

Researcher lecturers:
Dr Dóra Tombácz, Dr Zsolt Csabai, Tamás Petkovits, István Prazsák

PhD students:
Norbert Moldován, Gábor Torma

Assistants:
Marianna Ábrahám, Csilla Magyarné Papdi

TDK students, care workers:
Ákos Dörmő, Gábor Gulyás, Ákos Harangozó

Publications Tenders


További képek a csoportról

Molekuláris Élettudományi Konferencia

2017

SZTE ÁOK TDK Konferencia

2017

Csoportfotózás

2017

Csoportfotózás

2017

Csoportfotózás

2017

Csoportfotózás

2017

Csoportfotózás

2017

Kutatók Éjszakája - CSI

2012