MEDIWELL Kortárssegítő Csoport
Mi az a Mediwell?
Egy orvostanhallgatókból álló csapat vagyunk a Mediwell Alapítvány keretein belül, és az a célunk, hogy egymástól is halljunk az egyetemi évek alatt felmerülő tanulmányi, szórakozási, életvezetési kérdésekről, praktikákról.
Mit nyújtunk?
Kikapcsolódás és szervezett programok formájában igyekszünk egy működő közösséget létrehozni az orvostanhallgatókból. Emellett figyelmet, elfogadást és megértést kaphatsz tőlünk egyéni találkozások formájában is, ha valakivel beszélgetni szeretnél. Rendszeresen szervezünk filmklubokat, amelyen olyan alkotásokat vetítünk, amik valamiképpen illenek a mi gondjainkhoz, kérdéseinkhez, ideáljainkhoz. Meghívott gyakorló orvos-beszélgetőpartnereinkkel pedig a szakosodáshoz igyekszünk támpontokat nyújtani egy kellemes hangulatú eszmecsere, tapasztalat-megosztás formájában. Ha van bármilyen program, amin szívesen részt vennél, amit szeretnél kipróbálni, írd meg nekünk bátran, minden ötletet szívesen fogadunk!