Szegedi Tudományegyetem
     Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar

     Magatartástudományi Intézet
magtud
hun eng ger


Dr. habil. Kelemen Oguz Ph.D.
intézetvezető


intezet
Alapítva: 1998


6722 Szeged, Mars tér 20. I. em.
Telefon: +36 62 420 530
Fax: +36 62 545 968
e-mail: office.magtud@med.u-szeged.hu

MAGATARTÁSTUDOMÁNYI NAPOK

A Magatartástudományi Napokat Kopp Mária orvos, pszichológus (Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet) indította útjára. 2000-ben került először megrendezésre, és már hagyománnyá vált a hazai Magatartástudományi Intézetek munkatársainak találkozója négy képzőhely részvételével: Budapest, Debrecen, Pécs és Szeged.

Magatartástudományi Napok                  

Kezdetben évente, 2013 óta pedig kétévente rendezik meg a tudományos tanácskozást, mely a fiataloknak is lehetőséget nyújt a bemutatkozásra amellett, hogy a szakemberek oktatási, kutatási témákról és eredményekről, közös gondokról folytatnak eszmecserét. Minden alkalommal másik Intézet vállalja a rendezvény szervező, házigazda szerepét.

A rendszeres szakmai találkozó keretében megbeszélésre kerülnek a magatartástudományi tantárgyak oktatásának aktuális kérdései, az oktatásfejlesztés, az Intézetek együttműködésének gyümölcseként több új tankönyv jelent már meg.

Másik fontos témakör magatartástudományi kutatások, a legújabb kutatási trendek, módszertani kérdések és együttműködési lehetőségek megbeszélése, a legfrissebb hazai kutatási eredmények bemutatása.

Nagy hangsúlyt kap a Magatartástudományi Napok programjában a magatartástudomány eredményeinek gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatcsere is (magatartásorvoslás, egészségmegőrzés, prevenció, rehabilitáció, életminőség vizsgálatok).

   Magatartástudományi Napok 2019

A magatartástudományoknak most fókuszba kerülő része Szegeden leginkább az oktatás: az orvosi pszichológia, szociológia, antropológia, etika workshopokon lehetőség nyílik egyfajta módszerbörzére, a jó gyakorlatok megosztására. Az egyes intézetek "specialitásainak" bemutatása kapcsán foglalkozunk az orvosi kommunikáció és az egészségnevelés egyre fontosabbá váló témakörével is, a kétnapos program szakmai része harmonizációs kerekasztallal zárul.


A Magatartástudományi Napok krónikája