A tudományos vita 

"Érvekkel kell csatázni és nem kardokkal "
(Pósa Lajos)

Tudós számára a vita olyan életelem, mint hal számára a víz. Benne él, mozog szüntelenül. Választóvíz és tisztítótûz, melyben a gondolatról lecsiszolódik a felesleges máz és sallang, elhull a férgese, s csak az él tovább, ami elõrevisz, idõálló.
Tudományos vita nemcsak zárt rendezvényeken alakul ki. Az egészséges kutatói élet megköveteli, hogy a nap minden órájában, az órának csaknem minden percében az intézet falai között a tudósok vitatkozzanak egy-egy zugban vagy szegletben, vagy épp csak a folyosón, úgy futtában. Persze, most nem azokra a vitákra gondolunk, melyek tárgya egy eltört mérõedényke, vagy elrontott mûszer. Kizárólag a szigorúan vett szakkérdések körüli parázs szócsatákra gondolunk.
Rendkívül fontos, hogyan vegyünk részt, hogyan viselkedjünk a tudományos vitákban. E kérdésnek ma már kialakult, íratlan törvényei vannak.
 

1. Törvény
MINDEN vitában vegyél részt, függetlenül attól, hogy érted-e mirõl van szó, vagy sem.
A vitában való széles körû részvétel biztosítja a tudós számára azt, hogy belekerüljön a tudomány vérkeringésébe. Márpedig a létért folyó öldöklõ harcban erre ugyancsak szükség van. A jelenlét egy vitán a holnap eseményeinek alapja lehet. Még az is elõfordulhat, hogy elég lesz annyit mondani - persze, persze, hiszen én is ott voltam.
2. Törvény
Minden vitában SZÓLALJÁL MEG. A hozzászólást a kérdés nem ismerése vagy értése nem befolyásolhatja.
Ezer és egy lehetõség van a hozzászólásra, ha az ember ismeri a vitatott kérdést, ért hozzá. Még ennél is több lehetõség van viszont, ha az ember azt sem tudja, mirõl van szó. Ez csak rutin kérdése. Fiatal tudós állandóan tanul, olvas, jegyzetel, így bizonyos (individuális) ismeretanyagot tárol. Ez az anyag ideig-óráig elegendõ a hozzászólásokra. De az idõ múlásával ez az ismeretanyag egyenes arányban csökken. No már most, ez nem lehet akadálya annak, hogy bármihez, bármikor hozzászóljunk. Különbséget kell azonban tenni aszerint, hogy
a) A vita egy szegletben, sarokban kötetlenül, vagy
b) valamilyen rendezvényen zajlik.
A kötetlen vitában való részvételt nagymértékben megkönnyíti az, hogy jellegénél fogva mozgást tesz lehetõvé. Ha például az egymással vitatkozó tudósok egy labor sarkában ölik egymást valamilyen tudományos kérdésben, nagy sugarú körív mentén közelíthetjük meg a feleket, s csak úgy futtában vetjük oda, hogy "persze, persze, ezt már az az amerikai mókus, na hogy is hívják, izé - pár éve leírta a Journalban!"
A körív mentén ezt követõen azonnal távolodunk, de feltétlenül hallótávolságban maradunk. Mi a helyzet egy ilyen mondattal?
1. Bármirõl van is szó, egy bizonyos, valamikor volt már egy amerikai, aki foglalkozott vele.
2. Éppen elég folyóirat nevében szerepel a Journal szó ahhoz, hogy az a bizonyos amerikai egy ilyenben közöljön.
Mi következik ebbõl? Azok, akik egymással vitatkoznak, nyilván jól ismerik a vita tárgyát képezõ kérdés irodalmát, következésképpen azt is tudják, hogy ki az az amerikai mókus és melyik Journalról van szó. Ebben az esetben elámulnak, hogy az, aki nem is ezen a téren munkálkodik, csak úgy "odaköpi". Megeszi õket a sárga irigység. Ha pedig nincs amerikai mókus, s így nem is közölhetett semmiféle Journalban, még jobb. Mert MI ugyebár tudunk valamirõl, amirõl ÕK nem tudnak, holott ÕK foglalkoznak a kérdéssel (csak éppen most nem jut egy név az eszük-be, ez viszont bárkivel megtörténhet). Sosem fogják megkérdezni, hogy kire gondoltunk, hiszen nekik ezt tudni illene.
Rendezvényen folyó vita esetében más taktikát kell alkalmaznunk, ott ugyanis, helyhez vagyunk kötve. Ez a helyzetet rendkívül nagymértékben megnehezíti, mert nem számolhatunk a mozgás-tényezõvel, vagyis a gyors eltávolodás lehetõségével. Hozzászólásunk után kénytelenek vagyunk meghallani a számunkra esetleges kínos választ, nem is beszélve az esetleges viszont-kérdésekrõl.
Helyhez kötött viták esetén is van azonban sok lehetõség a hozzászólásokra:
1. Ismerjük a kérdést. (Ez a lehetõ legritkább esetben fordul elõ.)
2. Nem ismerjük a kérdést.
a) Két-három hozzászólás után kérdezzünk valamit.
A kérdés feltevésénél nagyon elegáns kihangsúlyozni azt, hogy nem ismerjük eléggé a kérdés hátterét. A vitatkozó felek ebben az esetben versengenek a válaszadásban, az idõ múlik, s lassan mindenkibe az a gondolat fészkelõdik, hogy MI provokáltuk a vitát. Mértéktartóan viselkedjünk, míg a többiek hajba kapnak, egy-egy bólintás, biccentés, sõt, esetleg egy szemöldökfelhúzás nagy lélektani hatást gyakorolhat.

Néhány típuskérdés:

1. Aligha kell itt azt bizonygatni, hogy mi biokémikusok molekuláris szinten kell hogy gondolkodjunk. De mi van az egészben? Hogy megy ez végbe a sejtekben? Nem kellene esetleg bizonyos kölcsönhatásokkal is számolnunk?
2. Megnézted ezt már anionok (kationok) jelenlétében is? (Ehhez a kérdéshez csak annyit, hogy általában mindig vannak kationok és anionok is abban a löttyben, amit valaki piszkál.)
3. Hogyan zárható ki a priori és lege artis az arte factum? (Ez különösen azért jó, mert a fiatal generáció nemigen tanult latinul!)
b) Fejtsük ki nézetünket röviden.
Az, hogy nem tudjuk, mirõl van szó, ebben nem gátolhat bennünket. Például a vita tárgya a fehérjeszintézis regulációjának egy olyan részletkérdése, melynek még a terminológiáját sem értjük. Típushozzászólás:
"Hallatlanul izgalmas ez a kérdés. De szerintem itt nemcsak errõl van szó. Szerény véleményem szerint - nyomatékosan hangsúlyozom, hogy én sose foglalkoztam ezzel -itt más is lehet. Ne felejtsük el, hogy a rendszer rendkívül bonyolult, és mi kiszakítjuk a környezetébõl! Végeredményben lehetséges, hogy csak ez játszódik le, de amit ma errõl tudunk, az még nem minden. Ami a másik szemszögbõl feltehetõ, hangsúlyozom, feltehetõ, hiszen a kísérletek alapján ezt ma még nem állíthatjuk, nem zárja ki ezt, vagy annak vetületét. De ezzel már most számolnunk kell, a tudományos objektivitás ezt megköveteli".
(Kellõen hangsúlyozott és gyorsan elhadart hozzászólás általában parázs vitát kerekít. Mert biztos, hogy a csatározó felek is tudják, hogy más is lehet. Ha pedig ezt tõlünk hallják, azt hiszik, hogy mi is tudjuk. Ennyi pedig elég.)
3. Törvény.
Saját szakterületeden, saját munkád vitáján mindenkinek igaza van.
Hogy ez egy opportunista disznóság? Ez is igaz.

Tartalomjegyzék   Következõ rész: Tanulmányút