5. Irodalmazás 

A szó elröppen, az írás megmarad.
Csak meg kell találni.
(Többen)

A tudós napra készen ismeri szakterületének irodalmát. E nélkül munkáját el sem kezdhetné, nemhogy befejezhetné. Az ezernyi apró tégla, amibõl az ismeretek épülete felépül, mind megannyi bonyolult, verítékes munka gyümölcse. Ezek rendszerezése, jól áttekinthetõ formában való tárolása legalább olyan jelentõs, mint a kísérletes munka. Bármikor, bármit - már ami a kérdéshez tartozik - sokszor több ezer adat közül ki kell tudnunk választani, néha percek alatt.
A fiatal tudós már pályakezdéskor magával hozza a rendszerezés szeretetét és egyben elsõ tapasztalatait. A hosszú és nehéz egyetemi évek alatt a nagy tananyagok, sokszor több száz oldalas könyvek lényegét egy-egy vizsga elõtt parányi cédulákra sûríti, jót áttekinthetõen, tömören, amit az egyszerû nép mind közönségesen puskának nevez. Az irodalmazásnak ez a legõsibb formája. Lényegében késõbb sem változik, csak nem kell dugdosni.
A fiatal tudós - témakezdéskor - elvonul a könyvtárba. Visz magával egy füzetet és egy írószert, többnyire golyóstollat és elkezd irodalmazni. Három nap múlva jön csak rá, hogy ez így nemigen megy, mert túl sok a folyóirat. Felszabdal egy csomó papírt, szabályos téglalap alakú darabokra, s azzal vonul a könyvtárba.
Szorgalmasan teleír naponta vagy harminc darabot. Pár hét múlva egy papírhegy elõtt ül kétségbeesetten, mert nem tud a papírhalommal mit kezdeni. Ha sorba rakja õket, semmit sem talál. Összetapadnak. Összegyûrõdnek.
Még aznap éjjel szinte felrikolt örömében: Megvan a megoldás! Rohan egy könyvkötõhöz és kartonlapokat csináltat. Optimista. Tízezer darabot. És mihelyt megvannak a kartonlapok, szorgosan elkezd másolni. Két hét és kész van az egész. Attól kezdve már a kartonlapokra jegyzetel.
Sok százra rúg a kartonlap, mire a témakezdéshez szükséges adatok összegyûlnek. Akkor jön rá, hogy rendszereznie kell az adatokat. Dobozt csináltat, s csoportokra osztja a lapokat. Nem elég nett a dolog. Színes kis kartonokkal jelöli meg az egyes csoportokat. Ez nem elég modern. Lyukkártya-rendszer kell. Csináltat. Új kartonokat. Húszezer darabot. Átírja a kartonokat. Kialakítja a rendszert. De félrevágja a gép. Újra át kell írni. Sikerült. A rendszer mûködik, egyetlen szúrásra kihull a keresett adat. Diadalmámor. Sajnos, egy bökkenõ van. Mire ezzel elkészült, éppen az az adat hullt ki, amit kikísérletezni akart.
Múlnak az évek. A fiatal tudósból lassan tapasztaltabb tudós lesz. Változatlanul sûrûn és lelkesen megy a könyvtárba. De eléggé feledékeny ahhoz, hogy kartonokkal pakolja tele a zsebeit. Általában egy sincs nála. Viszont éppen, mert tapasztaltabb lett, egyre gyakrabban fordul elõ, hogy érdekes adatokra bukkan, hiszen szeme már azt is gyorsan észreveszi, ami felett pár éve még talán átsiklott volna. Kis cetli mindig van a zsebében. Gyorsan felírja a lényeget és siet a laborjába cselekedni. A cetli pár napig gyûrõdik, míg végül beteszi a dobozba, a kartonok elé. Ha több ideje lesz, átírja. Sohasem lesz rá ideje. Gyûlnek a cetlik. Minthogy a cetlik nem laposak, hanem gyûröttek, több helyet foglalnak el, mint a kartonok. A doboz hamar megtelik. El kell tenni a dobozt, és a cetliket íróasztalának egy fiókjába szórja. E mûvelet után bármit, bármikor megtalál, csak senki se nyúljon hozzá.
Újabb évek múlnak. A tapasztalatok lassan gyûlnek, és bizony az évek múlásának más jelei is mutatkoznak Talán ritkábban megy a könyvtárba, de ez nem jellemzõ. Inkább az, hogy már cetliket is elfelejt magával vinni. Egyre gyakrabban fordul elõ, hogy a keresett adatot elsõ mozdulatra megtalálja. Cetli nincs, kénytelen emlékezni rá. Rögzíti agyában; például AmSoc, sárga fedél, balra a harmadik polc, legfelül.
Évekig emlékszik rá. Csak az a hiba hogy az év végén beköttetik a folyóiratokat. Vége.
Egyetlen kiút van. Felvesz egy fiatal tudóst, aki lemegy helyette a könyvtárba, rengeteg kartonnal a zsebében.

Tartalomjegyzék   Következõ rész: Tabuk, fétisek, totemek