Deontológia = a kötelességek tana. A műtét technikai kivitelezéséhez természetesen elengedhetetlen szükséges az eszközök, vagyis a sebészeti instrumentárium tökéletes ismerete. Ide nem csupán az alapvető sebészeti műszerek és használatuk, a kötszerek, fonalak, varróanyagok ismeretanyaga tartozik, hanem pl. az izolálás, a steril környezet, textíliák, a műtéti terület fertőtlenítésére szolgáló anyagok ismerete is. Ugyanakkor lényeges annak a ténynek a felismerése, hogy a sebészet nem egyenlő a műtéttel, az operáció csupán egy stáció (és a kimenetelt tekintve gyakran nem is a legfontosabb állomás) az egymást követő események láncolatában. A műtétet végző orvosnak ismerni kell az invazív beavatkozásokat megelőző vizsgálatok jelentőségét, a műtéti indikációt, az előkészítés egyes lépéseit, a szövődményeket, és megelőzésük, elkerülésük lehetőségeit.

A sebészeti instrumentárium. Alapvető sebészeti műszerek és használatuk

A sebészetben használt kéziműszerek gondosan megtervezett és elkészített finom eszközök. A többször használatos eszközöknek tartósaknak, könnyen tisztíthatóknak és sterilizálhatóknak kell lenniük, amelyek ellenállnak a legkülönbözőbb fizikai és kémiai behatásoknak: a testnedveknek, váladékoknak, tisztítószereknek és sterilizáló eljárásoknak (magas hőmérséklet, nedvesség). Általában jó minőségű rozsdamentes acélból készülnek, az alapanyagban lévő króm és vanádium ötvözetek biztosítják az élek tartósságát, rugalmasságukat, rozsdaállóságukat. A sebészek és a gyártó cégek által végzett állandó fejlesztéseknek köszönhetően a műszerek száma ma már igen nagy, ezért csak az alapvető kategóriáikat és az ezekbe tartozó legfontosabb műszereket tekintjük át.

Az alapvető műszereket funkciójuk alapján négy csoportba soroljuk:
1. Szétválasztó műszerek
2. Fogó műszerek
3. Széttartó műszerek
4. Egyesítő műszerek és anyagok

Ezeknek a műszereknek a funkciója élő szövetek szétválasztása, illetve a sebészetben használt anyagok, pl. varróanyagok, kötszerek elvágása. Ebbe a csoportba tartozik minden olyan eszköz, amelynek éle vagy hegye van: kések, ollók, fűrészek, osteotomok, fúrók, vésők, a csonthártya leválasztására szolgáló raspatóriumok, Volkmann-kanalak, biopszia tűk, diatermiás kések, stb.
Sebészeti kések - szikék
A szövetek szétválasztásakor minimális traumát okoznak. A hagyományos szike helyett ma leggyakrabban műanyag nyelű eldobható szikét vagy cserélhető pengéjű szikét használnak, amelynek a fémnyelére a műtét előtt helyezik fel az egyszer használatos pengét. A #3-as nyelet használják a kisebb #10-15-ös, a #4-es nyelet a nagyobb #20-23-as pengékhez.

Széles pengéjű, domború vágó élű szikéket használunk bőrmetszéshez és a bőr alatti kötőszövet átvágásához, a vékony pengéjű hegyes szikéket pedig az erek, vezetékek és a tályogok megnyitásához. Homorú vágó élű szikét használnak a térdízületi meniscus eltávolításához.
    A szikék használata
A metszést a szike hegyével indítjuk, majd amint lehet, az élével folytatjuk. A műszert általában balról jobbra, illetve magunk felé vezetjük. A szike tartása: 1. Hosszú egyenes metszéseknél a szikét úgy tartjuk, mint a hegedűvonót: az eszközt vízszintesen fogjuk a hüvelyk-, a mutató és a középső ujj között, a gyűrűs- és a kisujj a nyél maradékát ölelheti. 2. A bőr vagy más nehezebben átvágható szövet esetén a szike nyelét a hüvelyk-, a középső és a gyűrűsujj között tartjuk, a mutatóujjat pedig a penge hátára tesszük, ami erőteljes és jól kontrollálható metszést tesz lehetővé. 3. Rövid vagy finom metszésnél a szikét úgy tartjuk, mint a ceruzát, és főként a hegyével vágunk. A szike pengéjét vagy a nyelét a pengétől távol soha nem fogjuk metszés közben.
    Amputáló kések, fűrészek
A végtag-amputációhoz különböző méretű, egy vagy két oldali vágó élű késeket gyártanak.
    Ollók
A szikék mellett leggyakrabban ollókat használunk a szövetek szétválasztására. Ollóval vágjuk el a fonalakat és a kötszereket is. Az ollók különböző méretűek lehetnek, pengéjük egyenes vagy hajlított lehet (Cooper olló). Készítenek szögben hajlított pengéjű ollókat is (pl. a Lister-féle kötszerolló). Hegyük lehet tompa (mint pl. a szövetpreparáláshoz használt vaskosabb Mayo- és a finomabb, hosszú nyelű Metzenbaum-ollóé) vagy hegyes (mint a szemészetben és az erek megnyitására használt írisz ollóé), de tompa-hegyes végű is.
    Használatuk
Az olló helyes tartásakor a hüvelykujjat és a gyűrűsujjat a szárakon lévő gyűrűkbe vezetjük, a mutatóujjat disztálisan a műszer szárára helyezzük, ezzel rögzítjük az eszközt. Az ollóval - a szikével ellentétben – általában jobbról balra vagy magunktól távolodva vágunk. Balról jobbra vágáskor a csuklót kifordítjuk. A műszernek általában a hegyéhez közeli végét használjuk. Az ollók nemcsak vágásra, hanem tompa szétválasztásra, preparálásra is alkalmasak. Ilyenkor az ollót zárt heggyel vezetjük be a szövetekbe, és ott szétnyitva a penge külső, tompa élével végezzük a szétválasztást.

Ezeket a műszereket a szövetek, eszközök, anyagok megfogására, felemelésére, tartására használjuk. Alkalmazhatók feltárásra, preparálásra, vérzéscsillapításra, belek, vezetékek lumenének elzárására is.
    Zárszerkezet nélküli fogóműszerek: csipeszek
Ezek a legegyszerűbb fogóeszközök. Különböző méretben, egyenes, hajlított vagy szögben hajlított véggel (fogászati csipesz) készülnek. Végük lehet tompa (anatómiás csipesz), hegyes (szálka csipesz, szemészeti csipesz), vagy gyűrű alakú is. Csipeszt használunk a szövetek tartására vágás és varrás során, eltartására feltáráskor, az erek megfogására koagulációkor, törlők, gézcsík berakására vérzéskor, a vérzés felitatására, idegen testek eltávolítására. A csipeszt úgy kell tartani, mint a ceruzát, megfogáskor a hüvelyk- és a mutatóujjunkkal nyomjuk össze a két szárukat. Ez biztosítja a legkényelmesebb tartást, a legfinomabb kezelést és a legnagyobb mozgásterjedelmet. Soha ne fogjuk a markunkba a csipeszt!
A horgas (sebészi) csipesz egymásba kapaszkodó fogai megakadályozzák a szövetek kicsúszását, így kis nyomóerőt kell alkalmazni a szövetek biztonságos tartásához. A bőr és a subcutan szövetek megragadására ezért legtöbbször sebészi csipeszt alkalmazunk, de ereket, üreges szerveket (pl. belek) nem szabad megfogni vele (vérzés, perforáció). Erre a célra, valamint törlők, kötések megfogására anatómiás csipeszt kell választani. Ennek a vége tompa a belső felszínén keresztirányú barázdákkal, amelyek a kicsúszást akadályozzák. A hosszabb ideig anatómiás csipesszel tartott bőr nekrotizálhat.
    Zárszerkezettel ellátott fogóműszerek
A megfogás rögzítésére zárszerkezettel vannak ellátva. Ez lehet pusztán a nyél rugalmas ereje (pl. cserebogár lepedőcsipesz, Doyen-fogó), fogazott zár (pl. érfogók) vagy rögzítő csavar. A fogazott zárral ellátott műszerek többsége felépítésében hasonló az ollóhoz: a rugalmas szárak végén ujjgyűrűk vannak, a szárakat pedig csuklópánt köti össze. A gyűrűk alatt található a szárakat összekapcsoló zár. A fogó rész belső felszíneinek kialakítása függ attól, hogy milyen célra használjuk az eszközt, lehet sima (pl. bélfogó), recézett (pl. Péan-, Kocher-, Lumnitzer-érfogó), a vége lehet fog nélküli (pl. Péan-érfogó) vagy fogazott (pl. Kocher-, Lumnitzer-érfogó). Ennek megfelelően traumatikus (pl. az előbbi érfogók), illetve atraumatikus fogókat (pl. bulldog érfogó, Satinsky-érfogó, bélfogó) különböztetünk meg. Ugyanúgy kell tartani őket, mint az ollókat: a hüvelyk- és a gyűrűsujjat a gyűrűkbe helyezzük, a mutatóujjal stabilizáljuk a fogót. A zár kinyitása úgy történik, hogy a hüvelykujjunkkal lefelé nyomjuk az egyik gyűrűt, a gyűrűsujjunkkal pedig felfelé emeljük a másikat, és így az összezáródó fogakat eltávolítjuk egymástól.
    Érfogók
A vérzéscsillapítás fő eszközei műtét során: az átvágott erek végeinek megragadására vagy átvágás előtt alkalmazva a vérzés megelőzésére használjuk őket.
Traumatikus érfogók: Péan, moszkitó, Kocher, Lumnitzer (hosszú nyelű "Kocher"). A fogó rész egyenes vagy hajlított, a vége tompa. A dissector hosszú nyelű, 90°-ban hajlított végű eszköz. Szövetek és anyagok (pl. fonalak, törlők) megragadására és preparálásra is alkalmazhatók (Péan, moszkitó, dissector).
Atraumatikus érfogók: akkor használjuk őket, ha az erek károsodását el kívánjuk kerülni, az eltávolításukat követően a keringést helyre akarjuk állítani. Idetartozik a Dieffenbach-csipesz (bulldog), amelynek gumival bevont pofáit a nyél rugalmas ereje zárja össze. Nagyobb erek lumenének részleges elzárását teszi lehetővé a Satinsky-érfogó: miközben a lefogott érszakaszon anasztomózist készítünk, alatta a véráramlás zavartalan.
    Egyéb szövetek, illetve textíliák megfogására szolgáló eszközök
Lepedőcsipeszek:
Az izoláló kendőknek a lírához, illetve egymáshoz és a beteg bőréhez való rögzítésére szolgálnak (cserebogár, Backhaus-lepedőcsipesz).
A Doyen-fogót a sebkendőnek a bőrseb széléhez való kifogásához, a Mikulitz-peritoneumfogót a megnyitott peritoneum szélének megfogásához és tartásához használjuk izoláláskor és varrás során. A magfogót vagy tamponfogót nőgyógyászati műtéteknél a cervix megragadására, egyébként pedig a törlők megfogására használjuk a műtéti terület lemosásakor, valamint törléskor (pl. a vér felitatására a sebben).
Tűfogók
A sebészetben ma már szinte kizárólag hajlított tűkkel varrunk, amelyeket a tűk megfogására kialakított tűfogókkal fogunk meg és vezetünk. A tűfogók a tűt az e célra kialakított pofarésszel tartják, általában fogazott zárral rendelkeznek. A Mathieu-féle tűfogó hajlított szárú, rugós és záras, a tenyerünkben tartjuk. A Hegar-féle tűfogó érfogóra hasonlít, csak a szárai hosszabbak és a pofája viszonylag rövid, kemény anyagból készül, recézése a tű fogására van kialakítva. Mélyben történő varráskor hosszú nyelű tűfogót használunk.

A feltáró műszereket a szövetek széttartására és szervek eltartására használjuk, hogy megnöveljük annak a műtéti terület láthatóságát és hozzáférhetőségét. A kézzel tartott feltárókat (horgas sebkampók, sima Roux-féle kampó, Langenbeck-kampó, hasűri lapocok stb.) az asszisztens tartja. Ezek minimális szövetkárosodást okoznak (az asszisztens csak addig tartsa feszülés alatt a szöveteket, amíg szükséges). A helyesen felhelyezett önfeltárók (Weilander-féle önasszisztens, Gosset-féle feltáró stb.) nagy segítséget jelentenek, de vigyáznunk kell, hogy a műszer felhelyezéskor, eltávolításkor és alkalmazás közben ne károsítsa a szöveteket.

Sebészeti tűk
A tűket a szemük, testük és a hegyük alapján osztályozzuk. A tű szemét vagy fokát úgy alakították ki, hogy minimális sérülést okozzon a szövetekben. Lehet hagyományos, zárt, ún. francia szemű és szem nélküli (atraumatikus tűk). A szemmel ellátott tűk közül a francia szemű tűk okozzák a legkisebb traumát. Befűzése úgy történik, hogy a fonalat keresztül húzzuk a szemben lévő pici rugón, amely összezáródik felette. Az atraumatikus tűk idézik elő a legkisebb sérülést. A fonal a tű fokába gyárilag bele van építve. Készítenek olyan tűt is, amelynek fokából a fonal meghatározott erővel történő megrántásra kiszabadul ("controlled release").
A tű hegye lehet vágó, hegyes vagy tompa. A test alakja lehet háromszög alakú, vágó, amelynek három éle van. A hagyományos vágó tű esetén a háromszög csúcsa felfelé, fordított vágó tűnél pedig lefelé néz. A görbületük alapján megkülönböztetünk 1/4-es (1/4 körív) (bőrvarrat, szemészet, ínvarratok készítésére), 1/2-es (izom, fascia varrására), 3/8-os (bőr, fascia, gastrointestinális varratokra), 5/8-os tűket (izom, urogenitális traktus varratai). A tűk különböző méretben készülnek. A hajlított hagyományos vágó tűket erős, durvább szövetek (bőr, subcutan szövet, izom, fascia) varrására használjuk. A hegyes végű, lekerekített testű ún. serosa tűk csak minimális lyukat és szövetsérülést okoznak, ezért ilyen tűkkel varrjuk az ereket, szívet, beleket.
[ vissza az elejére ]
Varróanyagok
A műtét során szétválasztott szövetek egyesítésére, erek lekötésére varróanyagokat használunk. A sebészi fonalaknak különböző követelményeknek kell megfelelniük: kis átmérő, nagy szakítószilárdság, könnyű kezelhetőség, sterilizálhatóság, minimális szöveti traumatizáció és reakció, tökéletes felszívódás vagy teljes eltávolíthatóság. A varróanyagot az anyag fizikai, biológiai tulajdonságainak, a szövet sebgyógyulási ütemének és az adott betegben jelenlévő tényezők (kövérség, fertőzés stb.) ismeretében kell kiválasztanunk. A varróanyagok tulajdonságai közül az alábbiak a kiemelendők:
    Fizikai tulajdonságok
    - vastagság
    - szakítószilárdság
    - rugalmasság
    - kapillaritás
    - szerkezet (monofil, fonott, sodrott stb.)
    - vízfelszívó képesség
    - sterilizálhatóság
    Alkalmazási tulajdonságok
    - hajlékonyság
    - csúszó képesség a szövetben
    - csomózhatóság
    - csomóbiztonság
    Biológiai tulajdonságok
    - szöveti tűrőképesség
    - felszívódó képesség
A szervezetben minden idegentest, így a fonal is gyulladásos reakciót idéz elő. A gyártók arra törekednek, hogy ez minél kisebb legyen, anélkül hogy a szakítószilárdság rovására menne. A szöveti reakció mértéke függ a fonal anyagától: nagyon erős a króm-catgut és a catgut, közepes a lencérna, selyem és a poliamid, mérsékelt a teflon és a poliészter, minimális a polipropilén, poliglikolsav, polidioxanon, acél és a tantál esetén.
A fonalak felosztása felszívódó képességük (felszívódó, illetve nem felszívódó), anyaguk eredete (természetes, illetve mesterséges), valamint szerkezetük (monofil, illetve sodrott, multifil) alapján történik. A felszívódó fonalak többsége enzimatikus úton vagy hidrolízis révén bomlik le. A sodrott, multifil fonalak esetén sok rostot sodornak vagy fonnak össze egy szálba, ezért erősebbek, mint a monofil fonalak. A multifil fonalak könnyen kezelhetők, biztonságosan csomózhatók, viszont a kapillaritásuk révén elősegítik a baktériumoknak a rostok közötti vándorlását és szaporodását, így a fertőzések terjedését. Emiatt fertőzött területen célszerű monofil fonallal varrni. A pszeuodomonofil fonalak esetén a multifil fonalat egységes, sima réteggel (pl. polibutiláttal) vonják be, emiatt elveszti a nedvszívóképességét (kapillaritását). A bevont fonalak egyesítik a monofil és a multifil fonalak előnyeit: erősek, könnyen vezethetők, nem nedvszívók.
A fonalak vastagságát az Európai Pharmacopoea szerint metrikus egységben, 1/10 mm-ben adják meg. Felszívódó catgut anyagnál az 1-es méret 0.1 mm átmérőjű fonalat jelent (a vastagság 0.001-0.9 mm változhat), ez az amerikai nómenklatúra szerint (United States Pharmacopoea, USP) 6-0-ás fonal. A nem felszívódó, valamint a szintetikus fonalak esetén ez az 5-0-s méretnek felel meg. Az eltérés abból adódik, hogy az alkoholban tárolt catgut vastagabb, mint a száraz fonal. Minél nagyobb az egész szám a méretben, annál vastagabb, illetve minél több a 0-ák száma, annál vékonyabb a varróanyag. A mérettartomány 7-től 12-0-g terjed. A Brown és Sharpe szerinti (B & S) méretezés szerint a #20 = 5, a #25 = 1, a #26 = 0, a #28 = 2-0, #32 = 4-0, #35 = 5-0, #40 = 6-0 stb. A fonal hosszúságát is standardizálták.
A fonalra kifejtett húzóerőnek alkalmazkodnia kell a szakítószilárdsághoz, ha túl nagy, a fonal meggyengül, vagy elszakad. Ha éles felületen vongáljuk a fonalat (pl. áthúzzuk a franciaszemen), meggyengül. Műszerrel való megfogás helyén a fonalat le kell vágni. A fonal vezetése az asszisztens feladata.
    A. Felszívódó varróanyagok
A szervezetben a fehérvérsejtek lizoszomális enzimjeinek hatására (catgut, kollagén) vagy hidrolízissel (szintetikus fonalak) lebomlanak, és felszívódnak.
        A.1. Természetes anyagok
Catgut: marha vagy birkabél submucosából készül. Viszonylag gyorsan felszívódik. Szakítószilárdsága 7-10 napig változatlan, 70 nap alatt szívódik fel. Krómozással (króm-catgut) a felszívódása lassítható. Szakítószilárdságát 10-14 napig megőrzi, felszívódási ideje 90 nap. Készül monofil és multifil formában. Kiválóan alkalmazható fertőzött területen. A sima catgutot felületes erek lekötésére, nyálkahártyák, a subcutan szövetek varrására, a króm-catgutot fasciák, peritoneum egyesítésére használják.
Kollagén: marhaín kollagén rostjaiból készül sima és krómozott formában. Alkalmazási területe megegyezik a catgutéval.
        A.2. Szintetikus anyagok
Rendkívül inertek, nagy a szakítószilárdságuk. Csaknem minden szövetben (peritoneum, fascia, subcutan, ízület) használhatók varrásra és lekötésre. Hátrányuk, hogy nem csúsznak simán a szövetekben. Akár 6 félcsomót is kell kötni rájuk, hogy biztonságos csomót kapjunk.
Dexon: poliglikolsavból készül, fonott, polikaproláttal bevont varróanyag. Kiváló a szakítószilárdsága (kb. három hétig változatlan) és biztonságosan csomózható. Teljesen felszívódik 60-90 nap alatt.
Vicryl: fonott, poliglaktin 910-ból készült, bevont (poliglaktin 370 kopolimerrel), a Dexon-hoz hasonló varróanyag. Szakítószilárdsága 65% a 14. napon, felszívódása 40 napig minimális, 56-70 nap múlva teljes. Feszülés alatt álló szövetek egyesítésre, lekötésére használható (lágyrészsebészet, érlekötés).
PDS II: Alapanyaga poli-p-dioxanon. Monofil fonal, a szöveti reakció minimális, szakítószilárdsága 70% a 14. napon. Felszívódása 90 napig minimális, 6 hónapon belül teljes. Lágyrész-, gyermek-, plasztikai, gastrointestinalis (colon) sebészetben alkalmazzák.
Maxon (politrimetilén-karbonát): tulajdonságai hasonlók.
    B. Nem felszívódó varróanyagok
Anyaguk ellenáll az enzimatikus emésztésnek. Lehetnek monofilek vagy multifilek, bevontak vagy bevonat nélküliek. Lassabban gyógyuló szövetekben, illetve nagyon biztos varratokra, lekötésekre használjuk őket. Vagy bent hagyjuk őket, ilyenkor hegszövetbe ágyazódnak, vagy eltávolítjuk őket a teljes gyógyulás után.
        B.1. Természetes anyagok
Selyem: A selyemhernyó által termelt fehérjeszálakból készülő fonott varróanyag. Erős és könnyen kezelhető. A legtöbb szövetben használható. Szárazon kell használni. Jelentős szöveti reakciót okoz. Szakítószilárdsága egy éven túli, proteolízissel két év alatt felszívódik.
Lencérna: sodrott fonal. Gyengébb, mint a selyem, benedvesítés (fiziológiás sóban történő beáztatatás) után erősebbé válik. Szakítószilárdsága 50% 6 hónapig, 30-40% 2 évig.
Ezt is a legtöbb szövetben lehet használni. Méretezése a vastagtól a vékony felé haladva: 25-ös (0.4 mm), 40-es (0.25 mm), 60-as (0.167 mm), 80-as (0.125 mm), 100-as (0.1 mm), 120 (0.083 mm).
Gyapot: sodrott gyapotrostokból készül. Ezt is be kell áztatni fiziológiás sóoldatba. Felhasználási területe megegyezik a selyemével és lencérnáéval.
Rozsdamentes acél: Alig okoz szöveti reakciót. Monofil és sodrott formában gyártják. Ritkán használják, mivel nehezen kezelhető, töredezhet, és könnyen elvágja a szöveteket. Ín- és csontegyesítésre, ideg- és retenciós varratokra, bőrzárásra szokták használni. Számozása Brown és Sharpe szerinti.
        B.2. Szintetikus anyagok
Poliészter: lehet monofil (Miralene, Mirafil), de legtöbbször fonott varróanyag, amely készülhet bevonat nélkül (Dacron, Mersilene, Dagrofil), teflonbevonattal (Ethiflex, Synthofil),
illetve polibutilát-bevonattal (Ethibond). Ez a legerősebb varróanyag a rozsdamentes acél mellett. A legkülönfélébb szövetekben használható, elsősorban a cardiovascularis sebészetben.
Poliamid (Nylon): Gyártják monofil (Ethilon, Dermalon), de fonott fonalként is bevonattal (Surgilon, Nurolon, Supramid). A fonott formáját a legtöbb szövetben lehet használni, amelyben multifil nem felszívódó varrat használható (általános zárás, mikrosebészet). Szakítószilárdsága 80% 1 évig, 70% 2 évig, 66% 11 évig, minimális gyulladásos választ okoz.
Polipropilén: monofil varróanyag (Prolene, Surgilen), a szövetekhez nem tapad, csak minimális szöveti reakciót okoz, nagy a szakítószilárdsága (100% 2 évig), és a csomókat jobban megtartja, mint a többi szintetikus fonal. Használják az általános, cardiovascularis (érvarrat) és plasztikai sebészetben. Fertőzött területen is alkalmazható.

A műtét befejezésekor a szöveteket varratokkal vagy kapcsokkal egyesítjük. A varratok készítésekor a szöveteket öltésekkel egyesítjük, majd a fonalakat megcsomózzuk. A sebgyógyulás alapvető feltételei: a szövetegyesítés pontos és feszülés mentes legyen, holttér ne keletkezzen, és biztosítsuk a seb optimális vérellátását. Olyan kevés öltést alkalmazzunk, amennyire lehetséges, és csak annyit, amennyi szükséges. Varratot használhatunk vérzéscsillapítás céljából is (ld. később).

Varrattípusok
Rétegszám szerint: egyrétegű (csak egyfajta réteget öltünk), két- vagy többrétegű (mindent átöltő).
Mélység szerint: egy- vagy kétsoros (ritkán többsoros).
Hosszanti sorrend alapján: egyes (csomós vagy megszakított) és tovafutó.

    - A varratot ne helyezzük túl közel a sebszélhez, hogy a fonal a szöveteket ne szakítsa át. A sebszéltől kb. 0.5-1 cm-re öltünk be, és a másik sebszélen ugyanilyen távolságra öltünk ki (általában magunk felé öltünk).
    - Az öltések egymástól egyenlő távolságra legyenek (kb. 1-1.5 cm-re).
    - A csomók ne a sebszélek fölé, hanem a sebvonaltól oldalra kerüljenek.
    - Egymással szemben öltsünk, így nem keletkeznek ráncok, illetve rések.
    - Öltés során csuklónkkal kövessük a tű görbületét.
    - A sebszélek ne legyenek befelé fordulva (az invertált sebszél vastag heggel gyógyul).
    - Felületes sebeknél a seb alapjáig öltsünk le, így nem marad holttér, melyben a vér, sebváladék könnyen összegyűlhet (sebfertőzés, szövődmények).
    - A fonalat ne húzzuk meg túl erősen, hogy elkerüljük a szövetek ischaemiáját.
    - Mély sebet több rétegben zárunk.
    - Bőröltésnél több szövetet öltünk át a seb mélyén (az öltés szélesebb), mint a felszíni rétegben:

Megszakított csomós varratok
1. Egyszerű csomós varrat (sutura nodosa). A bőr, fascia, izom gyakori varrat típusa. Minden öltés után csomózunk. Vigyázni kell, hogy minden varrat azonos feszülés alatt álljon.

Előnye, hogy ha egy varrat kibomlik, a többi varrat még megfelelő tartást biztosít, illetve egy varrat eltávolítható anélkül, hogy az egész seb szétnyílna. Hátránya, hogy hosszadalmas, mert minden öltést csomóval kell befejezni.
2. Vertikális matracöltés (sec. Donati)
A bőr varrata. Kétsoros öltés: mély, a bőrön és a subcutan rétegen történő átöltés (feladata a seb zárása), illetve felületesen a bőrszélbe helyezett visszaöltés (ennek a feladata a bőrszélek egyeztetése). A két öltés egy, a sebre merőleges függőleges síkban helyezkedik el.

3. Allgöwer-varrat
A vertikális matracöltés speciális formája az: az egyik oldalon a fonal nem kerül ki a bőr felszínére, hanem intracutan halad. Ebben az esetben kedvezőbb a hegképződés.
4. Horizontális matracöltés
Dupla öltés: a visszaöltés az eredetitől kb. 1 cm távolságban, vele párhuzamosan ugyanabban a rétegben halad.

Tovafutó varratok
1. Egyszerű tovafutó varrat (szűcsvarrat, sutura pellionum).
Nem feszülő szövetek, belső szervek fala, gyomor, bélrendszer, nyálkahártya varrata.

Előnyei: 1. gyorsan kivitelezhető, mert csak a varratsor elején és végén csomózunk (itt nem húzzuk át a fonalat teljesen, hanem önmagával csomózzuk). 2. A feszülés egyenletesen oszlik el a seb teljes hosszában. A varrás során az asszisztens feladata a fonal folyamatos tartása és vezetése (kézzel vagy csipesszel), hogy megakadályozzuk a fonal kilazulását.
2. Megakasztott tovafutó varrat

3. Intracutan tovafutó varrat
A varrat a dermisben fut, a fonal a seb elején és a végén kerül ki a bőr felszínére. Jó a hegképződés. A két fonalvéget csomózzuk, vagy a bőrhöz ragasztjuk.

4. Dohányzacskó varrat
A gyomor-béltraktus nyílásait (pl. appendectomia esetén) zárjuk ezzel a varrattal, melyhez atraumatikus tűt használunk. A területet körülöltjük, majd a szövetszéleket csipesz segítségével a nyílásba süllyesztjük, és a fonalat meghúzzuk.

Sutura egyszerű csomós öltésekkel (subcutan réteg)
Az egyszerű csomós öltéshez kb. 30-35 cm-s lencérna, tű és tűfogó szükséges. A velünk szemben lévő oldalon a subcutist kb. 0.5 cm mélyen horgas csipesszel megfogjuk. A kifeszített szövetbe magunk felé beöltjük a tűt, a tű hegyével ferdén és lefelé kb. 1-2 cm mélyen öltünk be. A hozzánk közelebbi szöveteket felvéve, a tűt gördítve toljuk magunk felé, csuklónkkal követve a tű görbületét. Csuklónkat egészen addig gördítjük, amíg a tű hegye elő nem bukkan (mély öltéseknél előfordulhat, hogy a tűfogóval fogást váltva toljuk tovább a tűt). Az operatőrnek mindig látnia kell a tű hegyét, amikor lehetséges. A szövetekből előbukkant tűt a hegye alatt horgas csipesszel megfogjuk, majd a tűfogóval a csipeszünk alatt megragadva, csuklóból gördítve teljesen kihúzzuk a sebből. A tű hegyét soha ne fogjuk meg. Az öltés végén a tűt mindig a tűfogóba befogva adjuk vissza a műtősnőnek (a nyitott seb felett elvesztett tű számos szövődményt okozhat). A fonal másik, szabad végét az asszisztens tartja, így a fonal a tűből már kihúzható. Az öltések között kb. 1-1.5 cm-es távolságot tartunk. A csomókat megkötjük, de nem vágjuk le felettük a fonalat. A feszesen, az asszisztens által megemelve tartott, megcsomózott fonalak a következő öltés behelyezéséhez nyújtanak segítséget. A fonalakat csak a réteg tökéletes egyesítése után vágjuk le közvetlenül a csomók felett. (Részletes leírását ld. a Suture Tutor számítógépes programban).
Sutura Donati-típusú öltésekkel (bőrvarrat készítése)
A bőrt legtöbbször Donati-típusú csomós varrattal egyesítjük. A varráshoz 40-es lenfonalat vagy nylon fonalat és bőrtűt (3/8-os, 1/4-es vágótű) használunk. A varrat készítése során a seb mélyebb és felületesebb rétegébe külön-külön öltünk be, ezáltal a sebszélek pontosan illeszkednek. A tőlünk távolabbi bőrszélt horgas csipesszel megfogjuk és a sebszéltől kb. 1 cm-re magunk felé öltünk a bőrbe, mintegy ráhúzva a tűre a sebszélt. Majd a közelebbi sebszélbe öltünk, bentről kifelé haladva. A tűt kihúzzuk a bőrből, és az ellentétes irányú, visszakézből történő öltéshez a hegyével az ellenkező irányba fordítjuk. A tűfogó helyzete eközben nem változik, majd befogjuk a tűt a tűfogóba. A hozzánk közelebbi bőrszélt felemeljük horgas csipesszel, és kb. 1-2 mm távolságra a sebszéltől visszakézből beleöltünk. Az öltés a cutis-subcutis határán jön ki. Ezután a tőlünk távolabbi bőrszélben belülről öltünk kifelé: a cutis-subcutis határán öltünk be, és kb. 1-2 mm-re a bőrszéltől jön ki a tű hegye. Ezzel a felületes visszaöltéssel pontosan eyesítjük a sebszéleket és megakadályozzuk, hogy a bőrszélek ki-, illetve beforduljanak. Kihúzzuk a tűt, a fonalat megcsomózzuk, nem túl erősen, hogy elkerüljük a csomó alatti terület ischaemiáját. A varratok elkészítése után elvágjuk a fonalat 0.5-1 cm-s csonkot hagyva a csomók felett. A seb környékét jódtinktúrával fertőtlenítjük, és fedőkötéssel látjuk el. (Részletes leírását ld. a Suture Tutor számítógépes programban).
Szövetek egyesítése kapcsokkal
Szövetegyesítés kapcsokkal: nemes acélból vagy titánból készült fémkapcsokkal történhet. Alkalmas bőrsebek zárására, valamint pl. a gyomor-bélrendszer varratainak elkészítésére. Bőr esetén olyan területen használunk kapcsokat, ahol a bőr nem feszül, és jó a gyógyhajlam, pl. appendectomia, strumectomia vagy sérvműtét után. Kapcsokat alkalmazhatunk minden lumennel rendelkező képleten is (erek, járatok), ezt a módszert alkalmazzuk pl. a videó-endoszkópos sebészetben is.
1. A kapcsok a kezelésükre alkalmas speciális fogóműszer, a Michel-féle kapocsrakó/szedő műszer pofájába (applikátor) illenek. A kapocsrakó széles, lapos, csipeszszerű részével fogjuk meg a kapcsot. Az asszisztens két horgas csipesz segítségével egyezteti és megemeli a bőrszéleket. Az operatőr a kapocsrakóval - a bőrfelszínre merőlegesen - egy határozott mozdulattal behelyezi a kapcsot a két horgas csipesz közötti területbe. A műszer összenyomásakor a kapocs végei záródnak. A kapcsok egymástól való távolsága 1-1.5 cm. A műszer másik végével történik a kapocs kiszedése. Tilos kapcsokkal zárni pl. a kéz és a hajas fejbőr sebeit. A bőrseb zárása történhet modern, bőrkapcsok behelyezésére alkalmas géppel is.
2. Varrógépek (stapler): az egyesítendő szövetet egy vagy két sorban kapcsokkal egyesítik. A készülék a fémkapcsokat az ellenkező oldali üllőbe préseli, ahol azok meggörbülve záródnak, anélkül, hogy a szövet zúzódna. Lineáris varrógép: kétsoros kapoccsal egyenes vonalban zárja a szövetet, vagy kétszer kétsoros kapoccsal zár és közte átvágja a szövetet (gyomor-bél- és tüdősebészet). Körvarrógép: cső alakú szervrészletek egyesítése (oesophagus-, bélsebészet). Dohányzacskó öltésre alkalmas varrógép (bélsebészet).
Egyéb szövetegyesítő módszerek
1. Szövetragasztók: általában fibrinbázisból állnak (fibrin, kollagén, trombin), a véralvadás utolsó szakaszát idézik elő, így szilárd fibrinháló keletkezik. Felhasználási területük: anasztomózis, ér- és idegvarratok biztosítása, bőrtranszplantátumok rögzítése, vérzéscsillapítás (ld. később).
2. Szövetegyesítés öntapadó csíkokkal: ragasztó csíkok (steri-strip) alkalmazhatók ha a sebszélek jól összeilleszthetők, kisebb, varrást nem igénylő sebeknél. Használják az intracutan varratok megerősítésére is.

3. A bőr zárására használhatunk klasszikus Michel-féle sebkapcsokat, amelyeket a Michel-féle kapocsrakó-szedő segítségével helyezünk be, illetve távolítunk el, vagy modern kapcsokat is. Kapcsokkal tulajdonképpen minden lumennel rendelkező képletet, ereket, vezetékeket, járatokat elláthatunk.

Bőr:
Általában nem felszívódó fonalat (selyem, szintetikus anyag) használunk. Alkalmazott varrattípusok: egyszerű csomós öltés, vertikális matracöltés (Donati, Allgöwer-öltés), intracutan tovafutó öltéssor. Fémkapcsok, gépi kapocsrakás, ragasztócsík (steri-strip) (kisgyermekek, intracutan varratok kiegészítő rögzítése), drótvarrat (nehéz sebgyógyulás esetén) is alkalmazható.
Nyálkahártya:
Vékony, felszívódó varratot (régebben catgut) alkalmazunk.
Gyomor-béltraktus:
Nagy a varratelégtelenség veszélye. Lembert- (seromuscularis beöltés az egyik oldalon és kiöltés a másikon), Albert- (minden réteget átöltő), Czerny-varrat (kétsoros: Albert-varratot követő Lembert-varrat) alkalmazható. Gyakran különféle varrógépeket használnak (ld. ott).
Izom:
Többnyire catgut-öltésekkel zárjuk az izmot a fasciával együtt.
Fascia:
Csomós öltésekkel egyesítjük selyem vagy szintetikus varróanyaggal.
Ín:
Nem felszívódó monofil vagy drótfonalat alkalmazunk.
Ér:
Nem felszívódó szintetikus fonallal (prolene) varrjuk gyakran mikrosebészeti technikával.
Ideg:
Mikrosebészeti technikával nem felszívódó monofil fonalakkal egyesítjük.
Parenchymás szervek (máj, lép, vese):
Felszívódó varróanyaggal, matracöltéssel varrjuk őket.

A varrateltávolítás ideje (általában 3-14 napon belül) függ a varrat helyétől (feszülés alatt lévő területről később távolítjuk el a varratot), a műtéti terület vérellátásától (jobb vérellátású területről hamarabb távolítható el a varrat) és a páciens általános állapotától. Az arcon 3-5 nap, a fejbőrön és hasfalon 7-10 nap, a törzsön és az ízületek esetén 10-14 nap, a kézen és karon 10 nap, a lábszáron és a lábon 8-14 nap múlva történik varratszedés.

Egyszerű csomós öltés eltávolítása
A bőr dezinficiálása után a fonalat anatómiás csipesszel megfogjuk, kissé megemeljük, és úgy vágjuk át a fonalat a bőr felett, hogy a bőr felszínén lévő részt ne húzzuk át a seben, így elkerüljük a fertőzés kialakulását. Tovafutó intracutan varrat esetén az egyik fonalvéget a bőr felett átvágjuk, és a másik végét a seb irányában kihúzzuk. Kapcsok eltávolítása a Michel-féle kapocsrakó/szedő műszerrel történik. A kapocs eltávolításakor horgas csipesszel megfogjuk a kapocs száránál lévő gyűrűt. A kapocsszedő élét a sebvonal és a kapocs közé a kapocs hajlatába csúsztatjuk, a műszert összezárjuk, így a kapocs szétnyílik, és a tartóhorgok kicsúsznak a bőrből.

A sebészetben a varratokhoz vagy lekötésekhez használt fonalak végeit sebészi csomókkal egyesítjük. Alapvető követelmény, hogy gyors, szilárdan tartó, és megbízható legyen. A nem megfelelően megkötött csomó súlyos posztoperatív komplikációkat okozhat; a laza csomó nagyobb heg képződéséhez vezet, a szorosan megkötött csomó a vérkeringés csökkenése miatt lassítja a sebgyógyulást, a varratok elvesztéséhez, varratelégtelenséghez is vezethet. A csomó lehetőleg olyan kicsi legyen, mely felszívódó fonál esetén nem okoz szöveti reakciót, nem felszívódónál, mint idegentest minimális szöveti választ idéz elő. A csomózás végén a fonalakat közvetlenül a csomó felett kell levágni (kivéve a bőrvarratoknál, ahol a varratkiszedés megkönnyítésére hosszabb fonalat hagyunk).

Sebészi csomózási típusok
A csomók elkészítésének többféle módja, technikája van. A mindennapi életben használt asszony vagy kofacsomóban, azonos módon két egyszerű "félcsomót" kötünk egymás fölé: a másodikban a fonalak végének iránya azonos az elsőével. Mivel ez a csomó könnyen kibomlik, a sebészi gyakorlatban nem szabad használni.
A sebészetben legalább két egymás fölött elhelyezett fél csomót tekintünk egy csomónak: az első az alapcsomó, a második, a befejező csomó, mely ellentétes irányú az előzővel, ez rögzíti a csomót. A csomózás előtt a fonalvégeket mindig keresztezni kell. A csomók száma a sebészi fonal típusától függ, szintetikus monofil fonalak esetén 5-6 csomót kell kötni a biztonságos rögzítéshez.
A sebészetben használatos csomózási technikák: kétkezes csomózás, egykezes csomózás (az egyik kéz csomóz, a másik a fonalvéget tartja, de a csomó meghúzásában mindkét kéz részt vesz), műszeres csomózás.

Kétkezes csomózás
A kétkezes csomózási technika esetén a csomózásban mindkét kéz egyformán aktívan vesz részt. Főleg feszülés alatt álló szöveteken alkalmazzuk.
A kétkezes csomók legfontosabb típusai: a tengerész- vagy hajóscsomó, a sebészcsomó és a bécsi csomó.


1. A fonalakat keresztezzük, a felső (fehér) szálat a jobb kézzel fogjuk. A fonalvégeket az utolsó három ujjunkkal a tenyerünkhöz szorítva tartjuk, a hüvelyk- és a mutatóujjunk szabad.		2. A felső fonalat a jobb mutatóujjal áttoljuk az alsó (kék) szál felett a bal oldalra.

3. A jobb hüvelykujjunkat alulról a hurokba dugjuk.		4. A bal kézben lévő fonalat a hurokban lévő jobb hüvelykujj begyére fektetjük.

5. A jobb hüvelyk- és mutatóujjunkkal megfogjuk a fonalat.		6. Bal kézzel elengedjük, majd a két ujjal átvezetjük a fonalat a hurkon.

7. Bal kézzel ismét megfogjuk a fonalat.		8. Mindkét kéz segítségével levezetjük és meghúzzuk az alapcsomót.

9. Ellenkező irányban keresztezzük (kicseréljük a két kezünk között) a két fonalvéget: a felső (fehér) szálat a bal kezünkben tartjuk.		10. A felső fonalat a bal mutatóujjal áttoljuk az alsó (kék) szál felett a jobb oldalra.

11. A bal hüvelykujjunkat alulról a hurokba dugjuk.		12. A jobb kézben lévő fonalat a hurokban lévő bal hüvelykujj begyére tesszük.

13. A bal hüvelyk- és mutatóujjunkkal megfogjuk, jobb kézzel pedig elengedjük a fonalat.		14. A két ujjunkkal átvezetjük a fonalat a hurkon, majd jobb kézzel ismét megfogjuk.

15. A két kéz segítségével levezetjük és meghúzzuk a befejező csomót.

2. Sebészcsomó
A csomózás technikája azonos a tengerészcsomóéval, de az alapcsomó kötése során kétszer vezetjük át a fonalat a hurkon, majd az alapcsomót - a tengerészcsomóhoz hasonlóan - egy ellenkező irányú befejező csomóval rögzítjük. Erős, biztonságos csomót eredményez, amelyet elsősorban feszülő szöveteknél (bőr, fascia) használunk.


[A 'tengerész-technika' 7. lépése után következik ez a lépés] 7a. A jobb hüvelyk- és mutatóujjunkkal végzett első áthurkolást követően a mutatóujjunkat benne hagyjuk a hurokban, és a hüvelykujjunkat visszadugjuk mögé (ismét felcseréljük a mutató és a hüvelykujjunkat a csomóban). A bal kézben lévő fonalvéget a két ujj közé fogva másodszor is átvezetjük a hurkon.		8. Mindkét kéz segítségével levezetjük és meghúzzuk az alapcsomót, ezután (9-től folytatva) megkötjük a befejező csomót.

3. Bécsi csomó
A csomózás technikája más, de végeredményben ugyanolyan csomót eredményez, mint a tengerészcsomó. [Az itt (és fentebb) bemutatott technikával a bal oldali bécsi csomó és a jobb oldali tengerész ugyanazt a végeredményt adja.] Gyorsabb, elegánsabb, jól alkalmazható kevésbé feszülő szöveteknél (pl. subcutan szövetek) - de, a technika sajátosságai folytán, nem lehetséges végig feszülés alatt tartva a fonalakat, kivitelezni a csomót (az egyik fonálszár szükségszerűen meglazul a csomózás egyik fázisában <= éppen ezért nem javasolt ezzel kezdeni, ha szorosan kell az első két (a jobb- és baloldali) csomót megkötni).


1. A fonalakat keresztezzük, az alsó (kék) szálat a bal kézzel fogjuk. A fonalvégeket a hüvelyk- és a mutatóujjunk közt tartjuk.		2. A bal kezet a fonal fölé visszük, a kisujj laterális oldalát ráfektetjük a fonalra, és a csuklót kifelé fordítjuk. Így a bal tenyér felfelé néz.

3. A bal kéz középső ujjának begyére ráfektetjük a jobb kézben lévő (fehér) fonalat, majd az ujjat behajlítva a másik fonal alatt áthúzzuk.		4. A bal kézben lévő fonal a középső és a gyűrűsujj közé kerül.

5. A két ujjat összezárva megfogjuk a fonalat, majd a hüvelyk- és a mutatóujjunkkal elengedjük.		6. A két ujj között tartva átvezetjük a hurkon a fonalat.

7. A fonal két szárát a tenyerünkben tartva, a mutatóujj hegyét ráhelyezve levezetjük a csomót, és meghúzzuk.		8. Ellenkező irányban keresztezzük (kicseréljük a két kezünk között) a két fonalvéget: az alsó (kék) szálat a bal hüvelyk- és mutatóujjunk közt tartjuk.

9. A jobb kezet a fonal fölé visszük, a kisujj laterális oldalát ráfektetjük a fonalra, és a csuklót kifelé fordítjuk. A jobb tenyér felfelé néz.		10. A jobb kéz középső ujjának begyére ráfektetjük a bal kézben lévő (fehér) fonalat, majd az ujjat behajlítva a másik fonal alatt áthúzzuk.

11. A középső és a gyűrűsujjat összezárva megfogjuk a fonalat, majd a hüvelyk- és a mutatóujjunkkal elengedjük.		12. A két ujj között tartva átvezetjük a fonalat a hurkon.

13. Végül levezetjük és meghúzzuk a befejező csomót.

4. Műszeres csomózás
Akkor használjuk, ha mélyen fekvő szövetben kell csomózni, vagy ha a fonalak egyik vége rövid (ezzel a technikával fonalat takarítunk meg), vagy ha atraumatikus varróanyaggal dolgozunk. Végezhetjük tűfogóval (leggyakoribb), érfogóval (Péannal), vagy egyéb fogó eszközzel.


1. A bal kezünkben tartott hosszú fonalvégre tesszük a műszert.		2. A műszer körül tengerészcsomó kötése esetén egyszer, sebészcsomó esetén kétszer megtekerjük a fonalat.

3. A műszerrel megfogjuk a rövid fonal végét, és áthúzzuk a hurkon.		4. Ezután levezetjük és meghúzzuk az alapcsomót.

5. A hosszú fonalvég alá tesszük műszert.		6. Egyszer rátekerjük a fonalat.

7. Megfogjuk a fonal rövid végét, és áthúzzuk a hurkon.		8. Ezután levezetjük és meghúzzuk az befejező csomót.

Minimálisan invazív sebészet
Konvencionális sebészet hátrányai (minimálisan invazív módszerekről ld. később)
    -  nagy feltárás, nagy műtéti trauma
    - a posztoperatív fájdalom jórészt a műtéti seb nagyságától függ
    - hosszú ideig nyitott testüreg (párolgás, száradás, stb.)
    - a feltárások során másodlagos sérülések veszélye (bél, lép, tüdő)
    - összenövések veszélye nagy
    - nagy sebnél nagyobb a szövődmény veszély (fertőzés, sérv, stb.)

Tele/robot sebészet
    - képalkotókkal megtervezett, számítógéppel vezérelt bevatkozás
    - minimálisan invaziv
    - manipulátorok (lézer, diatermia)

Holttér-képződés:	Elégtelen mélység:


Egyenlőtlen sebszélek:	Csomó a sebvonalban


Ultrahangos vágókészülék		Argon-plazma koagulátor		Kriosebészet